Amikor Christian négyéves volt a napközi gondozója egy cetlivel küldte haza, amelyen ez állt:
– Christian nagyon okos, aktív fiú, de van egy problémája: túlságosan ragaszkodik a többi gyerek játékához, és sírva fakad, amikor visszaveszik tőle.
Tizenhat évvel később, amikor Christian hazasétált az órákról, szomorúan gondolta, hogy nem változott azóta.
Csakhogy nem ragaszkodik Alexander Sheldonhoz. Csak meztelenül és izzadtan akart vele lenni, a barátnője jelenléte nélkül.
Christian kuncogva megrázta a fejét. Kedvelte Milát: dögös, elég kedves, és szórakoztató volt. Általában, amikor ilyen aranyos lányok meghívták hármasba, Christiant nem kellett kétszer kérdezni. A szex szórakoztató volt, és bár a férfiakat részesíti előnyben, időnként nem volt ellene a lányokkal való szexnek sem. A probléma az volt, hogy rossz ok miatt egyezett bele a hármasba. Igen, vonzódott Milához – gyönyörű volt –, de a barátja volt az, aki megnyomta benne a megfelelő gombokat. Amikor kiderült, hogy ő és Alexander csak Milán fognak osztozni, Christian csalódott volt, de azt mondta magának, hogy legalább élvezheti a kilátást.
A probléma az volt, hogy a kilátás élvezése már nem volt elég. Persze a fickó egy kicsit furcsa volt, de minden alkalommal, amikor Christian meglátta, le akarta tépni róla a kifogástalan ruháit, és…
– Egy idióta vagy, Chris – motyogta. Beleszeretni egy hetero srácba az sosem végződik jól. Már volt ilyen. És nem számított, hogy elég biztos volt, hogy Alexander is vonzódik hozzá. A legtöbb ember élete egy szakaszában kíváncsi volt a biszexualitásra; de ez nem változtatott semmit. Alexander komoly kapcsolatban élt, és soha nem akarna olyan „flörtölőt”, mint ő. Világossá tette, mennyire megveti Christiant.
Igen, helyesen cselekedett, amikor visszautasította Mila meghívását, hogy ismét csatlakozzon hozzájuk; a tegnap este elég rossz volt.
Christian megnyalta az ajkát, eszébe jutott Alexander határozott ajka az övén, Alexander nyelve a szájában. Természetesen véletlen volt, de utána alig tudott Mila örömére koncentrálni, éhesen bámulta Alexander ajkát, és újra vágyott rá. És miközben nézte, ahogy Alexander megdugja Milát, nagyon szeretett volna a helyében lenni. Félre akarta lökni a lányt és a barátja alatt akart lenni. Azt akarta, hogy Alexander megbassza.
– Idióta – motyogta ismét Christian. Le kellett feküdnie valakivel, azonnal. Egy jó, kemény fasz pontosan az, amire szüksége volt, hogy kiűzze a fickót a fejéből.
Alexander Sheldon nem volt neki való.
Nagyon köszönöm! Mindig nagyon várom az újabb fejezeteket.
VálaszTörlés