2025. január 9., csütörtök

Alessandra Hazard - Just a Bit Obsessed 2. fejezet


Túl hamar elérkezett az a nap, amikor a srác átjön.

– Mondtad neki, hogy ez csak egyszeri alkalom? – kérdezte Alexander.

Mila bólintott, megnézte magát a tükörben, és kisöpört egy tincset az arcából. – Igen, mondtam Christiannek. Hogy nézek ki?

– Jól. – Töltött magának egy italt, és egyhajtásra lehúzta.

Megszólalt az ajtócsengő.

Alexander megfeszült, de kényszerítette magát, hogy ellazuljon. Modern pár voltak. Huszonhét éves volt, aligha kezdő a szexben. Ő és Mila két éve voltak együtt, és szexuális életük nem volt éppen unalmas. A hármas a néhány dolog közé tartozott, amit még nem próbáltak. Semmi oka nem volt idegeskedni. Semmi.

Mila kinyitotta az ajtót.

Alexander kritikusan szemlélte Christiant.

A srác határozottan jóképű volt. Talán pár centire volt 185-től – körülbelül 10 centivel volt alacsonyabb, mint Alexander. Szörfös testalkat, kócos barna haj, nagy csokoládébarna szem, erős állkapocs, ami szokatlannak tűnt a telt ajkához képest. Igen, jóképű volt, de az igazat megvallva Alexander valami jobbat várt. A srácban nem volt semmi különleges.

Aztán Christian Milára mosolygott, felfedve pár gödröcskét az arcán.

Néhány embernek szép mosolya volt. Néhány embernek gyönyörű mosolya volt. Aztán volt néhány szerencsés, akinek olyan mosolya volt, mint ennek a srácnak. Christiant jóképűből lenyűgözővé változtatta a mosolya.

Alexander észrevette, hogy bámulja, és elfintorodott. Soha nem volt oka panaszra a külsője miatt – úgy tűnt, a nők szeretik a sötét haj és a kék szem kombinációt, ami gyakori volt a családjában –, de Sheldon külsője a legtöbb ember számára hidegnek és megközelíthetetlennek tűnt. Ez a srác gyakorlatilag melegséget és vonzerőt sugárzott, amikor mosolygott.

Christian arcon csókolta Milát, és felé fordult.

Alexander kényszerítette magát, hogy megmozduljon, és kézfogásra nyújtotta a kezét. – Alexander Sheldon. – Lenyűgözte, hogy sikerült semlegesnek tűnnie, és nem úgy, mintha ki akarná rúgni a fickót.

A srác megrázta a kezét, fogása határozott és erős volt. – Christian Ashford. – Hangja mély és halk volt. Christian tekintete végigsiklott rajta, mielőtt újra találkozott volna a pillantásával. – Biztos vagy ebben?

– Miért ne lennék?

Christian kissé megvonta a vállát. – Kicsit feszültnek tűnsz.

– Ez az első alkalom, hogy hármassal próbálkozunk – vágott közbe Mila, mielőtt Alexander bármit is mondhatott volna. – A barátom tényleg biztos ebben – mondta Christiannek mosolyogva. Aztán megcsókolta.

Alexander mozdulatlanul állt, és nézte. Azon töprengett, hogy lesz képes egyáltalán erekciót elérni. Olyan messze volt a kanosságtól, amennyire csak lehetett. Nem értette azokat a férfiakat, akik élvezték nézni, hogy a barátnőjük mással szexelt.

Christian megszakította a csókot, és Mila válla fölött rá nézett. – Oké, csak a rend kedvéért: nem azért kértetek meg, hogy csatlakozzak hozzátok, mert tudtátok, hogy bi vagyok, igaz?

Alexander beszívta a levegőt. – Nem érdekelnek a férfiak. – A hangja élesebben jött ki, mint szerette volna.

Christian rábámult, és lassan bólintott, mielőtt félrenézett.

Mila az ajkát rágta. – Csalódott vagy?

Christian szeme Alexanderre villant. – Nem – felelte egy pillanat múlva. –Természetesen nem.

Mila sugárzott, és megfogta a kezét. – Akkor menjünk a hálószobába.

Christian hagyta, hogy a hálószobába húzza, de visszanézett Alexanderre. –Jössz?

– Igen – mondta Alexander.

Tekintetük összefonódott, és Christian arcán szórakozottság villant át anélkül, hogy mosolygott volna. – Ne aggódj, nincs semmi fertőző betegségem, amit elkaphatnál, ha mellettem vagy.

– Ha azt akarod mondani, hogy homofób vagyok – kezdte Alexander, és követte őt a hálószobába, – akkor nem is tévedhetnél nagyobbat. A kedvenc unokatestvérem meleg. – Lehúzta a pólóját, és a székre tette. – Nincs bajom a melegekkel.

– Hmm – hümmögött Christian, és szintén elkezdett vetkőzni.

Alexander lehúzta a farmerja cipzárját, és rápillantott. – Ez mit jelentsen?

Christian elmosolyodott, és kissé vállat vont. – Semmit.

– Nem, halljuk – követelte Alexander, levette a többi ruháját, és letette a székre. Nézte Christian eldobott ingét a földön, és összeszorította a száját.

– Az őszinte véleményemet akarod? – kérdezte Christian, és kibújt a szűk farmeréből. – Azt hiszem elfojtott negatív érzéseid lehetnek a homoszexualitással kapcsolatban. Persze, lehet, hogy nyitott gondolkodású vagy, és minden rendben az unokatestvéred szexualitásával, de teljesen más a helyzet, ha téged érint.

– Csak öt perce ismersz.

Christian ismét vállat vont, ajkán továbbra is ott volt az a dühítő mosoly. – Mit mondhatnék? Jól olvasok az emberekben – mondta, és kilépett a bokszeréből.

– Vedd fel – mondta Alexander.

Christian pislogott. – Huh?

Mila kuncogni kezdett. – A bokszered, Chris. Alexander utálja a hanyagságot és a rendetlenséget.

Christian felváltva nézett rájuk. – Ez egy vicc?

Mila erősebben nevetett. – Bárcsak! Amikor elkezdtünk járni, átrendeztem a DVD-it, és arra kényszerített, hogy visszarendezzem. Hét órával később megtettem, és pokolian mérges voltam. Emiatt majdnem szakítottunk. Most már tudom, hogy ne csináljak ilyet.

– Figyelmeztettelek, hogy ne nyúlj semmihez – mormolta Alexander.

Christian ránézett. – OCD-d van?

Alexander horkantott, majd nevetett. – Nem. Nem takarítok megszállottan. Egyszerűen nem szeretem a hanyagságót. Vedd fel. Most.

Christian a meztelen lába előtt lévő fekete bokszerre pillantott, mielőtt felnézett Alexanderre. Szemében vidámság táncolt. – Nem – felelte a szemébe nézve. – Mit teszel velem?

Alexander érezte, hogy izmai megfeszülnek, és a szíve hevesebben vert. Szinte érezte, ahogy az adrenalin pumpált az ereiben, és az érzékszervei túlpörögtek.

Christianhez sétált.

A srác nem mozdult.

Alexander Christian vállára tette a kezét, és lenyomta.

Meglepetésére Christian nem tanúsított nagy ellenállást, és térdre rogyott. Felnézett Alexanderre hosszú, sötét szempillái alól, és felvette a bokszert.

– Hová tegyem őket, gazdám? – kérdezte gúnyosan alázatos hangon, szemében vidámsággal, majd bokszerét a székre dobta. – Akarod, hogy megcsókoljam a lábad, amíg itt vagyok? Vagy megcsókoljak valami mást?

– Fele annyira sem vagy vicces, mint gondolod – közölte Alexander.

Christian arcán lassú mosoly terült szét. – Nem vicceltem.

– Kelj fel. Nem akarom, hogy bármit is megcsókolj.

– Öhm, srácok?

Alexander riadtan az ágyra nézett. Mila meztelenül feküdt rajta, és kissé összeráncolta a homlokát.

Persze. Hármas.

Alexander lenézett Christianre.

Christian visszanézett rá.

Ő is nagyon meztelen volt.

Alexander végignézett a testén, elidőzve a srác kemény farkán. Kicsit kisebb, mint az övé, de semmi szégyellnivalója nem lehet.

Alexander lepillantott magára, és rájött, hogy neki is erekciója volt. Nem tudta, mikor sikerült megkeményednie.

Christian felállt, és a füléhez hajolt. – Ne aggódj – suttogta. – Ez teljesen normális reakció. Mindig megtörténik, amikor azt mondom egy srácnak, hogy megcsókolom a farkát. Szép fasz egyébként.

Vigyorogva hátralépett, Alexander pedig unott pillantást vetett rá. – Nem miattad – mondta halkan. – A meztelen barátnőm a szobában van, és szexelni fogok vele. Természetesen kemény vagyok.

Christian bólintott. – Oké. Persze.

– Srácok, kezdek unatkozni.

Christian az ágy felé hajtotta a fejét, és továbbra is a szemébe nézett. – Menjünk szexelni.

Az ágyhoz sétáltak, óvatosan figyelték egymást, és Mila két oldala mellé feküdtek.

Mila elmosolyodott, és elismerő pillantásokat vetett rájuk. – Én vagyok a legszerencsésebb lány a világon. – Alexander nyakára tette a kezét, és lehúzta egy csókra. Alexander hálás volt, és néhány pillanatig csókolta, gyengéden és mélyen, bár a szíve nem igazán volt benne. Nem tudott koncentrálni, amíg egy másik srác az ágyukban feküdt.

Mila véget vetett a csóknak, majd az ajkához húzta Christiant.

Alexander egy pillanatig nézte, ahogy csókolóznak, mielőtt lehajolt, és csókolgatni kezdte Mila nyakát és arcát, ajkával végighaladt a lány állkapcsától a füléig, majd beleharapott, ingerelte, mielőtt a nyelve izgatta volna az alatta lévő érzékeny mélyedést.

Christian megszakította a csókot, Alexander pedig nedves, vörös, enyhén duzzadt ajkára meredt, alig néhány centire tőle.

– Olyan nőies ajkad van – mondta, mielőtt újra megcsókolta Milát, ezúttal erősebben, mohón szívva a száját.

Christian a füle mellett nevetett, és azt suttogta: – A barátnőd nem panaszkodott. Érzed az ízem az ajkán?

Alexander abbahagyta Mila csókolását, és elfordította a fejét, hogy dühös pillantást vessen rá. Christian csak ártatlanul mosolygott.

– Szopd a mellbimbómat – mondta Mila kifulladva. – Mindketten.

Alexander lehajolt, és a szájába vette a jobb mellbimbót. Általában szerette Mila mellét, de pillanatnyilag egyáltalán nem tudott koncentrálni. Olyan érzése volt, mintha ez egy házimunka lenne, amit el kell végezni. Christian jelenléte lehetetlenné tette, hogy ellazuljon.

Élénken érezte a levegő mozgását maga mellett, ahogy Christian megmozdult, hogy megszívja a másik mellbimbót. Mila nyögni kezdett, és valami érthetetlent motyogott.

Alexander a mellbimbót a szájában szopogatva Christianre pillantott.

Aki már őt nézte.

Az arcuk olyan közel volt, hogy Alexander látta Christian minden szempilláját. Christian a tekintetét rajta tartva lassan megnyalta Mila mellbimbóját, rózsaszín nyelvét körkörösen mozgatva.

Alexander erősen a mellbimbóba harapott.

Mila felnyögött, a kezével beletúrt a hajukba, közelebb nyomta őket a melléhez, és egymáshoz. – Erősebben.

Alexander arcát most Christian arcához szorította. A fickó enyhe borostája az övéhez karcolódott. Alexander farka lüktetett. Baszni akart.

Lecsúsztatta a kezét Mila testén, és a lába közé nyúlt. Már nedves volt, amikor a férfi simogatni kezdte.

Mila felnyögött, és széttárta a lábát. – Bassz meg. Valaki basszon meg most.

Alexander felemelte a fejét, és Christianre nézett. A srác is így tett.

Tekintete végigfutott Christian testén, és egy pillanatig a kemény farkát bámulta. – Nem basszod meg.

Mosoly suhant át Christian arcán. – Féltékeny vagy? Attól félsz, hogy jobban fogok neki tetszeni, mint te?

Alexander feszesen mosolygott rá. – Csak egy megállapodás köztem és a barátnőm között, aminek semmi köze hozzád.

Mila szélesebbre tárta a lábát, és felváltva nézett rájuk.

– Leszophat – mondta Alexander vonakodva.

– Igen, gyere ide, leszoplak – mondta Mila négykézlábra állva, és háttal volt Alexandernek. Alexander felhúzott egy óvszert, és egy másikat dobott Christiannek.

Christian elkapta, felvette, és a lány fejéhez mozdult. A probléma az volt, hogy ebben a helyzetben Alexander és ő kénytelenek voltak egymásra nézni.

– Kész? – kérdezte Christian Alexanderre nézve.

Volt valami ezekben a sötét szemekben. Kihívás.

Alexander farka megrándult. – Igen. – Megragadta Mila csípőjét, és belenyomta farkát nedves melegébe. Nem akart Milára nézni, nem akarta látni, ahogy szopja ezt a fickót. A hangok, amik Christian farka körül hallatszottak, elég irritálóak voltak, ezért inkább Christianre nézett.

Az idő lelassulni látszott, és a körülötte lévő világ elmosódott, látása az előtte lévő srácra összpontosult. Feszeség, hőség, sötét szemek. Christian szeme kissé üveges volt, arca kipirult, telt ajka szétnyílt, ahogy lihegett. Egy pillanatra sem fordította el a tekintetét Alexanderről. Christian nyögve megérintette a saját nyakát, Alexander pedig keményen nekiütközött a körülötte szorító szűk falaknak. Mila felkiáltott, és erősen megszorította a farkát, miközben elélvezett.

– Ó – mondta Christian, miközben Alexander tovább dugott orgazmusát kergetve, Mila pedig tovább nyögött. Christian lenézett Milára, mielőtt visszanézett Alexanderre. – Biztosan nagyon jó érzés. A farkad.

Ez annyira megrémítette Alexandert, hogy a csípője megrándult, és szakadozott nyögéssel jött, zavartan és furcsán.

Kihúzta magát, visszaesett a matracra, nehezen lélegzett, és megpróbálta megérteni, hogy mi történt.

Felnézett Christianre, és a tekintetük ismét összefonódott. Christian szája néma nyögésre nyílt, teste megmerevedett, és nagyon elhallgatott.

Alexander ráébredt, hogy egy másik srácot figyelt, és nyugtalanul elfordította a tekintetét.

Christian sóhajtva a hátára borult mellette.

– Ez mókás volt, nem? – Mila kifújta a levegőt, és kinyújtózott Christian másik oldalán.

Alexander semleges hangot adott ki.

– Persze – felelte Christian, a hangjában állandóan jelen volt a szórakozottság. – Igazán szórakoztató, igaz Alex?

– A nevem Alexander.

– Utálja, ha Alexnek hívják – motyogta Mila vigyorogva.

– Akkor remekül kijönnél a nagymamámmal – mondta Christian, és a könyökére támaszkodott. – Ő is utálja a beceneveket. Annyira ideges lesz, ha valaki Chrisnek hív. Ezért vagyok Christian mellette, bár nem bánom, ha Chrisnek hívnak. Valójában jobban szeretem a Christ. Azt hiszem, ez jobban illik hozzám. Egyszerű srác vagyok. Hívhatsz Chrisnek, Alex.

Alexander érezte, hogy az ajka összeszorult.

Mila nevetni kezdett.

Christian csak ártatlanul nézett rá. – Mi van? 

– Ne hívj Alexnek.

– Valójában igazad van, annyira fantáziátlan, és nem is úgy nézel ki, mint egy Alex. Hmm… – Christian ránézett. – Úgy nézel ki, mint egy Alec. Azt hiszem, Alecnek foglak hívni.

– Kérlek, ne – mondta Alexander nagyon egyenletesen.

Christian felhajtotta a fejét, és őt tanulmányozta. A szórakozás eltűnt az arcáról. – Tudod, gyerekkoromban a szüleim – ők geológusok – magukkal hurcoltak az utazásaikra. Egyszer láttam egy szunnyadó vulkánt. Azt mondták, hogy évezredekig nem ébred fel, ezért biztonságos, de engem nyugtalanított. Szinte éreztem, hogy remeg alattam a föld. Kiborított. A szüleim azt mondták, hogy a vulkán ártalmatlan, én pedig csak képzelődők, és valószínűleg így is volt, de akkor is.

– Mi köze ennek bármihez? – kérdezte Alexander.

– Már láttalak korábban, amikor eljössz Milaért. Mindig nagyon nyugodtnak tűnsz, de úgy érzem… – Christian Alexander bicepszére tette a kezét, és nézte, ahogy megfeszülnek az izmok. – Úgy érzem, hamis – mondta halkan. – Ugyanazt érzem, amikor az alvó vulkánon álltam. Ártalmatlan hegynek tűnik, de nem az.

Mila felnevetett, és felült. – Tévedsz Chris, hidd el. Sokkal jobban ismerem őt, mint te. Alexander a legmegbízhatóbb, legfigyelmesebb és legnyugodtabb ember, akivel valaha találkoztam. Gyakorlatilag tökéletes pasi.

– Tökéletes – mormolta Christian, és a keze alatt Alexander merev izmait nézte, majd Alexander szemébe nézett. – Senki sem tökéletes, kedvesem. A látszat nagyon megtévesztő lehet.

– A barátom az – erősködött Mila, és bosszúság kúszott a hangjába.

– Talán. Biztos vagyok benne, hogy jobban ismered őt. – Christian levette a kezét, felugrott az ágyról, és öltözni kezdett.

– Már mész is? – kérdezte Mila.

– Igen. Tényleg mennem kell. – Christian felhúzta a farmernadrágját. – Megígértem a nagymamámnak, hogy veszek tojást. Ha nem teszem, hatalmasat fog csalódni, és én leszek a legkevésbé kedvelt unokája.

Mila elmosolyodott és felült. – Ez nagyon kedves tőled. Hány unokája van?

– Egy – válaszolta Christian, majd együtt nevettek.

– Van egy bolt a sarkon – mondta Alexander.

Christian végül ránézett. – Kösz. Nagyon segítőkész vagy. Egyszerűen tökéletes minden szempontból.

Alexander megsemmisítő pillantást küldött felé, amitől Christian csak szélesebben mosolygott. – Rendben, köszönöm srácok, nagyon jól éreztem magam. Ne aggódj, kiengedem magam. – Az ágyhoz lépett, és puszit nyomott Mila ajkára. – Köszönöm, hogy meghívtál. Jól éreztem magam. – Mila válla fölött Alexanderre nézett, és puszit küldött felé. – Szórakoztatóbb volt, mint amire számítottam.

Majd Christian vidáman fütyörészve kisétált a szobából.


1 megjegyzés:

  1. Köszönöm kedves Fordító az újabb fejezetet, de nem mondhatom , hogy elkényeztetsz bennünket hiszen fél évet kellett várni rá !

    VálaszTörlés