– Újra itt a szerelmed – szólt Shawn Wyatt, Christian legjobb barátja.
Christian kuncogva azt mondta: – Ő nem a szerelmem.
– Persze. Akkor honnan tudod egyáltalán kiről beszélek?
Christian a falnak támaszkodó Alexander irányába pillantott, aki figyelmen kívül hagyta a körülötte lévő diákokat. Mint mindig most is kifogástalannak, megközelíthetetlennek, nevetségesen pompásnak tűnt, és túlságosan jónak a körülötte lévő halandók számára. Valószínűleg ismét Milára várt – végül is ezért jött az egyetemükre.
– Már nem vagyok szerelmes belé – közölte Christian. – Csak egy kicsit voltam az belé.
Shawn a szemét forgatta.
– Nem, komolyan gondolom. Persze, hogy régebben egy kicsit szerelmes voltam belé, ki nem? De most, hogy beszéltem vele, és egy kicsit megismertem, már túl vagyok rajta. Komolyan.
Shawn kíváncsi pillantást vetett rá, mielőtt elvigyorodott. – Kicsi a farka?
Christian felkuncogott, és meglökte. – Ó, fogd be, nem vagyok ilyen sekélyes! És nem, a farka pont olyan nevetségesen tökéletes, mint ő. És ez a bajom vele.
– Nem tetszik, hogy tökéletes a farka?
Christian felhorkant. – Aligha. – Ismét Alexanderre pillantott, de nem tudta megállni, hogy ne bámulja. A férfi teljesen új szintre emelte a magas, sötét és jóképű jelentését, és sötétkék szeme nem volt más, mint lenyűgöző. Nagy kár, hogy a férfi fura, és barátnője volt. – Valami nem stimmel vele. Ő túl tökéletes.
– Túl tökéletes?
– Igen. Nem a kinézetére gondolok, hanem a személyiségére. Persze van néhány furcsasága, de ezen kívül olyan átkozottul nyugodt, ésszerű, racionális és… és tökéletes. Az arca semmit sem árul el. Egyszerűen ez nem normális.
– Vannak ilyen emberek. Mondtam, hogy bot van a seggében.
– Nem erről van szó – kezdte Christian a fejét csóválva. – Maszknak tűnik, érted? Minden érzelmi reakció megtervezettnek és gondosan irányítottnak tűnik. Nem tudom… fura. Kiráz tőle a hideg.
Shawn hosszú, értékelő pillantást vetett Alexanderre. – Nem úgy néz ki, mintha fura lenne.
– Ez a lényeg – mondta Christian. – Úgy néz ki, mint egy kibaszott főhős valami rohadt romantikus regényben: jóképű és dögös, remek autóval, nagyszerű lakással és nagyszerű, gyönyörű barátnővel. Nyilván van pénze is. Tökéletes, figyelmes barát, úgy értem, gyakorlatilag mindig eljön érte! És figyelmen kívül hagyja az összes lányt, akik állandóan megpróbálják felkelteni a figyelmét. És egészen biztos vagyok benne, hogy csak azért egyezett bele a hármasba, hogy boldoggá tegye a barátnőjét. Mert ő olyan tökéletes pasi.
– Kérlek, hagyd abba a „tökéletes” szó használatát. Fáj tőle a fejem.
Christian nevetett. – Sajnálom. De a tökéletessége pokolian idegesít. Hamis. Biztos vagyok benne.
– Miért vagy olyan biztos benne? – kérdezte Shawn.
– Mert a minap néhányszor lecsúszott a maszkja – mormolta Christian Alexanderre nézve. Megborzongott, eszébe jutott a vadság a szemében, ami a nyugodt felszín alatt lapult. – Egyáltalán nem az, aminek látszik, higgy nekem. Jól tudok olvasni az emberekben ezt te is tudod.
– Tök mindegy. – Shawn megveregette a vállát. – Örülök, hogy túl vagy a kis szerelmeden. Soha nem jó ötlet hetero srácokba beleszeretni.
Christian bólintott, és úgy döntött, nem mondja el Shawnnak, hogy nem teljesen biztos a hetero részt illetően. Bizonyítani persze nem tudta. Alexander lehet, hogy teljesen hetero volt, és csak a fickó iránti vonzalma homályosítja el az ítélőképességét. És még ha Alexander valóban vonzódott is volna hozzá, aligha lenne meglepő. Christian nem volt sem vak, sem naiv. Tudta, hogy bizonyos hatással volt az emberekre; még a teljesen hetero férfiak is gyakran bámulták, amikor mosolygott. Kicsit mulatságos volt, és Christian nem szégyellte használni, amikor szüksége volt rá. Hé, nem az ő hibája volt, hogy a legtöbb ember kedvelte!
Bár egészen biztos volt benne, hogy Alexander Sheldon egyáltalán nem kedveli őt.
Christian ismét Alexanderre nézett. Még mindig egyedül állt, és időnként az órájára pillantott. Nyilvánvalóan Milára várt.
– Megyek és köszönök neki – mondta Christian. – Udvariatlanság lenne, ha nem tenném, nem igaz?
– Chris – szólt rá Shawn egyértelmű rosszallással a hangjában.
Christian a barátjára vigyorgott. – Mi az? Unatkozom! Menj, és beszélj Rutledge professzorral, amíg én távol vagyok.
– Pszt! – sziszegte Shawn, és körülnézett. Imádnivalóan zavartnak tűnt.
Christian mosolyogva megrázta a fejét, és elment. Soha nem fogja megérteni barátja hogyan keveredett össze az egyetem leggyűlöltebb, legrosszabb professzorával, de mindegy is. Nem ítélkezett.
– Szia, Chris! – köszönt valamelyik lány.
– Hé – motyogta mosolyogva, és gyorsabban ment, remélve, hogy elég elfoglaltnak tűnik, hogy a lány ne próbáljon meg beszélni vele. Kedves lánynak tűnt, de nem volt biztos benne, hogy emlékszik a nevére. Őszintén szólva elég silány volt a névmemóriája, és sok embert ismert.
– Szia, Christian!
– Szia, Chris!
– Hé! – mondta, még egy kicsit mosolyogva, és még gyorsabban ment. Szeme Alexanderre szegeződött, így láthatta azt a pillanatot, amikor a férfi észrevette őt. Az arca semmit sem árult el, de valami megváltozott Alexander testtartásában; és Christian nem tudta pontosan megmondani, hogy miért.
– Hé – köszönt Christian, és nagyon közel állt hozzá. Érezte, hogy Alexander nem értékeli, hogy behatoltak a személyes terébe, de az arca nyugodt maradt. Persze, hogy nyugodt maradt.
– Helló – mondta Alexander, és hűvös pillantást vetett rá.
– Milára vársz?
Alexander bólintott, és nem szólt semmit.
– Kicsi a világ, nem? – kérdezte Christian, és átkarolta a férfi vállát, mintha régi haverok lennének.
Igen, ez volt az: érezte, ahogy Alexander teste megmerevedik a feszültségtől.
Alexander üres arccal nézett maga elé. – Nem hiszem. Erre az egyetemre jársz. – A hangja olyan hideg volt, hogy még a levegő is hidegebbnek tűnt köztük.
– Az a furcsa érzésem támadt, hogy nem kedvelsz – mondta Christian gúnyos megbántottsággal a hangjában.
Alexander felé fordította a fejét.
Christian megnyalta az ajkát. Bassza meg. Azok a szemek nevetségesen kékek voltak. Majdnem lila.
– Nem ismered a személyes tér jelentését? – kérdezte Alexander, és ingerültség volt a hangjába.
– Milyen személyes tér? – kérdezte vissza Christian kötekedő mosollyal. Egy kicsit elmozdította a kezét, és megsimogatta Alexander meleg bőrét a tarkóján.
– Pont ez – mondta Alexander, miközben a feszültség nőtt a testében. – Mit játszol?
Christian ártatlan kinézetett öltött magára, tompa körmei Alexander bőrébe mélyedtek a tarkója alatt. – Fogalmam sincs, miről beszélsz.
Alexander metsző pillantást vetett rá, nyugodt álarca lecsúszott.
Christian érezte, hogy izgalom fut végig a testén. Alexanderre nézett a szempillái alól, és elmosolyodott.
– Olyan meleg vagy – állapította meg Alexander egy pillanat múlva.
– Köszönöm – mondta Christian, és fogva tartotta tekintetét.
Alexander röviden felnevetett, és megrázta a fejét. – Hagyd ezt abba. Rajtam ez nem működik.
– Huh?
– Ez. Flörtölsz. Összezavarod a fejem. Vagy bármit is csinálsz.
Christian nevetett. – Azt hiszed, flörtölök veled? Úgy tűnik valaki beképzelt.
Alexander a nadrágja zsebébe dugta a kezét. – Nem tegnap születtem. Te bi vagy, és felém küldöd ezt… ezt a pillantást. Bocs, de nem érdekelsz.
– Igen, határozottan beképzelt. – Christian elmosolyodott. – Sajnálom, hogy csalódást okozok, de mindenkivel „flörtölök”. Csak így működök. Nem mindannyian vagyunk rosszkedvűek és unalmasak. Nem láttál még igazán flörtölni.
Alexander kétkedő pillantást vetett rá.
Christian gúnyosan bólintott. – Tudom nehéz elfogadni, hogy nem vagy különleges.
– És gondolom fogdosol is mindenkit?
– Mit mondhatnék, egy fogd és érezd srác vagyok. – Christian ujjai végigsimítottak Alexander nyakán. – És ez? Ez nem fogdosás.
– Akkor mi ez? – Alexander gyakorlatilag a fogai között szűrte ki a szavakat.
Christian addig hajolt, amíg az ajkuk centiméterekre volt egymástól. – Én összezavarlak – suttogta. Szinte Alexander ajkához tapasztotta az ajkát. Szinte. Érezte, ahogy Alexander teste megfeszült, mint egy pattanásra kész húr.
Christian kissé lélegzetvisszafojtva hátralépett, majd rákacsintott. – Mondd meg Milának, hogy üdvözlöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése