Alessandra Hazard - Just a Bit Twisted 20. fejezet

Shawn általában éber alvó volt.

De aznap este, amikor kinyílt a szobája ajtaja, Shawnnak nehezére esett kinyitni a szemét, az agya teljesen kásás volt. Még jobban Rutledge meleg vállához bújt, kezét szorosabbra fonta Rutledge karja körül.

A hangok mintha messziről jöttek volna.

– A bátyád alszik – mondta Rutledge. – Menj vissza aludni.

– De rosszat álmodtam! Félek. Shawn mindig megölel, ha félek! – Emily volt az.

Shawn megpróbálta kinyitni a szemét. Nem sikerült.

– Emily – szólt Rutledge szigorúan. – Okos kislány vagy. Nem aludhatsz Shawnnal, mert az ágy túl kicsi mindhármunknak.

– Én alszok Shawnnal. Te pedig aludj Méhecskével!

Rutledge kuncogott. – Nem hiszem, hogy beférnék az ágyadba, törpe.

Emily elgondolkozott. – Aludhatok rajtad. Nagy vagy, és Shawn szeret rajtad aludni.

Shawn tudta ezt, de zavarta, hogy Emily is tudja.

– Nem aludhatsz rajtam.

– Miért?

– Mert… mert… rendben – válaszolta Rutledge Shawn meglepetésére.

Örömében Emily felsikkantott, és felmászott az ágyra Rutledge mellkasára.

– Nagyon meleg vagy – állapította meg ásítva.

Valóban az volt. A szoba nagyon hideg volt, de Derek nagyon meleg. Olyan meleg.

– Aludj. És ne pisilj rám – morogta Rutledge.

– Nem vagyok kisbaba. Nagy vagyok. Nem pisilek az ágyba!

– Jó. Most aludj.

– Furcsa haj van a mellkasodon. Shawnnak nincs furcsa haj a mellkasán. Miért?

Szünet. – Alvás – mondta végül Rutledge. 

– Nem kedvelsz engem – motyogta Emily. – Méhecskét jobban kedveled.

Súlyos sóhaj. – Miből gondolod, hogy Méhecskét jobban kedvelem?

– Tegnap csokit adtál neki!

Shawn a homlokát ráncolta. Mi?

– Mert megkért rá. Kérned kell, ha akarsz valamit.

– Ha megkérlek, adsz nekem bármit? Bármit?

– Ha igent mondok, csendben maradsz és alszol végre?

– Igen!

– Rendben. Mit akarsz?

– Kiskutyát akarok! Feketét és bolyhost! Fehér csillaggal a homlokán!

Szünet. – Válasz valami mást.

– De azt mondtad bármi lehet!

Shawn mosolyogva visszaaludt.

* * *

– Szóval – mondta Christian, hátradőlt és hintázni kezdett a székével. – Mi történik veled és Rutledgel?

Shawn felnézett a tányérjáról. – Huh?

Christian halkan nevetett. – Gyerünk. Nem vagyok vak. Hetek óta tart. Azt hittem, hogy mára már rosszul leszel tőle, de még mindig jóllakottan nézel ki a szextől…

– Nem is.

Christian szkeptikus pillantást vetett rá.

Shawn az orrnyergét megfogva beismerte: – Igen, így van. És akkor mi van?

Christian felemelte a kezét. – Hé, nem ítélkezek. Bármerre is sodródsz. – Ferde mosollyal megvonta a vállát. – Nem az én dolgom, hogy beleszerettél a farkába.

Shawn hátradőlt a székén, és komoran nézett Christianra. – Lehet, hogy ez valamivel bonyolultabb. – Sóhajtva végighúzta kezét a homlokát. – Már nem is tudom, hogyan viselkedjek körülötte az órán. Mintha az agyam leállna, amikor a közelben van. – Elfintorodott. – Tegnap megcsókoltam az irodája előtt. Nem tehetek róla. Szerencsénk, hogy késő volt, és senki sem látott minket… Azt hiszem.

Christian szemöldöke majdnem elérte a haját. Füttyentett. – Várj, kapcsolatot akarsz vele?

Shawn megdörzsölte a szeme sarkát. – Nem… mármint… nem tudom. Én… adtam neki egy kulcsot a lakásomhoz.

Christian nevetni kezdett.

Shawn megrúgta az asztal alatt. – Pofa be. Így volt logikus. Néha nagyon későn jön, és nem akarom, hogy kopogással felébressze a gyerekeket. Ez nem azt jelenti, amire gondolsz.

– Ó, valóban?

Shawn felsóhajtott. – Nem tudom. A dolgok furcsák voltak az utóbbi időben. Olyan jó hozzám néha, és úgy érzem, hogy… olyan jól érzem magam vele, érted? – Boldognak. – Olyan zavaros.

– Basszus. Beszéltél vele erről?

Shawn vállat vont. – Persze beszélünk, de nem erről. Este átjön, és ha a gyerekek még nem alaszanak, akkor nem tudunk erről beszélni. Ha már alszanak, akkor nem sok időt töltünk beszélgetéssel. – Meztelenül akarom és magamban. – És amúgy sem egy beszélgetős típus. 

– Úgy tűnik, ezúttal beszélni akar. – Christian a fejével Shawn válla mögé bökött.

Shawn arra fordult, és látta, hogy Rutledge sietve felé tart. Shawn felállt, és egy lépést arrébb ment az asztaltól, amikor Rutledge elérte.

– Valami baj van? – suttogta Shawn, és körülnézett. Kíváncsi tekinteteket vonzottak magukra; a tanárok általában nem jönnek a kávézóba.

Rutledge válla kissé ellazult. – Nem – válaszolta, megfordult és elindult kifelé a kávézóból. Egyértelműen arra számított, hogy Shawn követi.

Shawn csak forgatta a szemét.

– Néhány napra elmegyek – közölte Rutledge, miután kiértek.

– Hova? Miért?

– Nem számít. Nem a te dolgod.

Shawn keresztbe fonta kezét a mellkasán. – Igazán? Akkor miért mondod el?

Mogorván néztek egymásra.

Shawn nem volt hajlandó félrenézni.

– Elmegyek – mondta Rutledge véglegesen.

– Rendben. Menj. – Shawn az arcát harapdálta, és próbált több száz kérdést visszafojtani. Olyan kérdéseket, amitől szánalmas és ragaszkodó tinédzserlánynak tűnhet.

Rutledge tett egy lépést felé; az arcuk már csak néhány centire volt egymástól. Különös nyugtalanság tükröződött Rutledge sötét szemében. Valami megváltozott közöttük, és ez Shawnt megijesztette. És felzaklatta.

Pár másodpercig csak nézték egymást.

Néhány srác kisétált a kávézóból, és szétrebbentek.

– Uram – mondta az egyik srác tisztelettel Rutledgenek.

– Rendben – szólt Shawn, és a kezét a zsebébe dugta. – Megyek. – Mielőtt rád ugranék és mindenki előtt megcsókolnálak. 

Rutledge mereven bólintott, és elsétált.

Shawn felsóhajtott. Basszus.

Lehet, hogy néhány nap szünet jót fog tenni. A dolgok kezdtek túl furcsák lenni.

Vagy talán az volt a probléma, hogy már nem volt furcsa.