Sötét volt, mire megérkeztek.
Amint kiszálltak az autóból, Shawn felnézett a házra, és szórakozottan így szólt: – Tulajdonképpen most már az összes dolog kezd borzasztóan értelmet nyerni veled kapcsolatban. – Szinte nevetséges volt háznak nevezni. Hatalmas klasszikus stílusú kastély volt.
Méhecske izgatottan tapsikolt. – Egy palota!
– Ne legyél buta – mondta Emily fennhangon. – Királyok és hercegnők élnek palotákban. Városnak nincs királygása.
– Királysága – javította ki Rutledge, és bezárta a kocsit. – Ha butának nevezel valakit, győződj meg róla, hogy nem hibázol te is.
Méhecske arca felragyogott, és megfogta Rutledge kezét. – Kedvellek, Mr. Rutledge!
Rutledge tanácstalan arckifejezéssel nézett le az apró lányra, mielőtt Shawnra nézett.
Shawn egy mosolyt elnyomva azt mondta: – Hagyd békén Mr. Rutledget, Méhecske. Gyerünk, fogd meg a kezem.
Méhecske duzzogott, de elengedte Rutledge kezét, és megfogta Shawnét. Emily megfogta a másik kezét, miközben néhány szolga kijött, és bevitte a csomagjaikat.
– Nem kedvelem – mondta Emily, amikor a házhoz mentek.
– Ne légy durva, édesem – kérte Shawn, és a kérdéses férfira pillantott, aki mellettük sétált. – Mr. Rutledge hallja.
Rutledge tekintete a házra szegeződött; semmi jelét nem mutatta, hogy hallotta a beszélgetést.
Shawn elfordította a tekintetét. Nehéz volt elhinni, hogy alig néhány órája ez a makulátlanul öltözött, szigorú arcú férfi morgott és mozgott rajta.
– De nem kedvelem – makacskodott Emily, de lehalkította a hangját. – Nem tetszik, ahogy rád néz.
– Hogy néz rám? – kérdezte Shawn.
– Mint, amikor Méhecske egy palacsintát néz.
Shawn mosolyt erőltetett. Ez egy teljesen új szinten volt kínos. – Csak képzelted, tökmag.
– De…
– Csak képzelted – ismételte Shawn, remélve, hogy Rutledge nem hallotta Emily szavait.
Rutledge arca kemény és hideg volt, minden színtől mentes. Egy olyan ember arca volt, aki tizenöt év után hazajött az apjához és a családjához. Körülbelül olyan boldognak tűnt, mint egy ember, aki börtönbe vonult.
Egy inas – egy istenverte inas – kinyitotta az ajtót, és halkan köszöntötte Rutledget. – Derek úrfi.
Shawn bevezette a lányokat. Félénknek és idegesnek tűntek, és Shawnnak be kellett vallania, hogy ő sem volt kevésbé idegesebb, egyszerűen csak jobban tudta leplezni.
A csarnokról az első benyomása, hogy hatalmas volt – márványból, oszlopokból, klasszikus mellszobrokból állt és magas kupolája volt.
– Derek!
Shawn felnézett. Egy magas, sötét hajú nő sétált lefelé a lépcsőn megkönnyebbült mosollyal a száján. Átölelte Rutledget és arcon csókolta.
– Vivian – mormolta Rutledge. – Jól nézel ki.
Tehát ő volt a testvér, aki meggyőzte, hogy jöjjön.
Shawn kíváncsian nézett rá. Minden bizonnyal láthatta a családi hasonlóságot. Néhány évvel idősebbnek tűnt az öccsénél, talán harmincöt éves lehetett.
Vivian hátrébb húzódott, Rutledge válla fölött Shawnt bámulta és a lányokat, de mielőtt ő vagy Shawn bármit is mondhatott volna, két idősebb férfi lépett be a házba.
Közülük az egyik, a magasabb, félelmetesen hasonlított Rutledgere. Akár ikrek is lehettek volna, ha a férfi nem lett volna harminc évvel idősebb. Shawn úgy döntött, hogy ő Rutledge apja, Joseph Rutledge.
– A tékozló fiú hazatért – mondta gúnyosan. – Tudtam, hogy eljön ez a nap.
– Akkor tévedtél – válaszolt hidegen Rutledge. – Csak azért jöttem, mert Vivian nem hagyta abba a nyaggatásomat. Elvileg az ágyadban kéne haldokolnod.
– Derek! – szólt Vivian felháborodva.
– Akkor csalódást kell okoznom – felelte Joseph. – Kiváló az egészségem. – Hazudott. Szinte szürke árnyalatú volt az arca. – Tehát egy hamar nem kapod meg a pénzemet.
– Tudod, hogy nincs szükségem a pénzedre – emlékeztette Rutledge.
Jeges tekintettel méregették egymást, és a hasonlóság, amin osztoztak, feltűnő volt. Shawn azon tűnődött, vajon Rutledge tudja-e, és ezért neheztelt rá.
Ebben a pillanatban Joseph Shawnra irányította a tekintetét.
Éles, sötét szeme tetőtől talpig végigmérte, és Shawn fájdalmasan tudatában volt kopott, olcsó ruháinak.
Idősebb Rutledge fintorgott. – És ő?
Rutledge tett egy lépést Shawn felé, és kezét a vállára tette. – Ő a szeretőm, Shawn Wyatt.
A másik öregember élesen beszívta a levegőt.
Joseph arca nem árult el semmit, mégis valahogy úgy tűnt, hogy a szoba hőmérséklete lecsökkent.
Shawn elfintorodott magában, de nem mintha nem erre számított volna.
– Shawn, ő az apám, Joseph Rutledge – mondta Rutledge jellegtelenül halk hangon. A seggfej teljesen élvezte ezt. – És apám régi barátja, Nathan Brooks.
– Örvendek – hazudta Shawn, azon gondolkodott, vajon Mr. Brooks az az ember, akinek a lányához Joseph férjül akarta adni a fiát.
– Értem – szólt végül Joseph, mielőtt kemény pillantását az ikrekre irányította. – És ők?
Shawn elnyomta a késztetést, hogy a lányokat a háta mögé rejtse. – Ők a húgaim, Mr. Rutledge. Emily és Melissa. – Méhecske most az egyszer csendben maradt, és nem vitatkozott a neve miatt. Mindkét lány közelebb húzódott Shawnhoz.
– Értem – ismételte Joseph Rutledge, mielőtt a szobalányhoz fordult volna. – Készíts elő szobákat a vendégeinknek.
– Készíts elő egy szobát az enyém mellett a gyerekeknek – vágott közbe Rutledge. – Nyilvánvalóan Shawn az enyémben lesz.
Shawn kissé megrándult.
Joseph halántékán lüktetett egy ér. Vivian aggódva figyelte az apját. Mr. Brooksnak undor ült ki az arcára, amit nem próbált leplezni.
– Tedd, ahogy mondja – bökte ki Joseph Rutledge megtörve a csendet. – Mutasd meg nekik a szobájukat. A vacsora fél óra múlva tálalva. Derek, egy szóra.
Shawn megfordult, hogy kövesse a szobalányt, amikor egy kéz megragadta a karját és megállította.
– Hamarosan találkozunk – mondta Rutledge, és adott egy rövid csókot.
Vagyis egy rövid csók akart lenni, de Shawn belekapaszkodott és lelkesen szétnyitotta az ajkát. Érezte, hogy Rutledge meglepődik, de a férfi megragadta a nyakát, és valóban megcsókolta. Úgy tűnt, hogy a csók örökké tart.
Mire Rutledge végül visszahúzódott, Shawn alig kapott levegőt.
Shawn nem nézett körül, hogy lássa mindenki reakcióját – de el tudta képzelni.
A lányokat megragadva követte a szobalányt.
Az arca nagyon meleg volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése