5. fejezet
Dominic
Lando mérges volt rám, és pocsék munkát végzett abban, hogy ezt el is titkolja. Nem mintha hibáztattam volna őt ezért.
Nyilvánvalóan tönkretettem az összes pozitív javulást, amit az elmúlt héten belefektetett a testembe, mert nem tudtam, mikor elég az elég. Szerettem volna úgy tenni, mintha még mindig az a fickó lennék, aki mindent megtehetett, hogy még mindig az lehettek, akire mindenki számíthat, amikor erős hátra van szükségük és egy kis jó régimódi megizzasztásra, de már nem voltam az a fickó. Miután a legfiatalabb húgomnak, Ari-nak, segítettem szombaton átköltözni a legelső lakásába, azt kellett volna mondanom Royal-nak, hogy nem, amikor megkérdezte szeretnék-e vasárnap túrázni vele. A túlhajszolás eredményeként úgy éreztem, mintha a combom Jell-O-ból (zselatin desszert márkaneve) lenne, és elég biztos voltam benne, hogy valahol a vállamban elszakadt egy ínszalag vagy meghúzódott egy izom. Visszatértem a fájdalomba, mintha minden tűzben égett volna bennem, és a legegyszerűbb mozdulatoktól is összerezzentem.
Lando dühös pillantást vetett rám a jóképű arcáról. Azt akartam mondani neki, hogy a dühöngő szeplős arckifejezésével tönkretesz, de nem hiszem, hogy flörtölős hangulatban lenne. Úgy nézett ki, mintha meg akarna ütni és rám kiabálni.
- Ugyan kérlek. A kis húgom miatt volt. Nem tudtam pont neki nemet mondani, amikor a segítségemet kérte. Gyakorlatilag én neveltem fel őt, amikor fiatalabbak voltunk, miután az apám meghalt. Mindig is az ő bizalmas embere voltam. Nem gondoltam, hogy megfájdulhat valamim.
Fakó szemei csak résnyire szűkültek rám. - Hát tévedtél. Semmi értelme a mindennapi rutin végrehajtásával próbálkozni. Nem tudod felemelni azt a húsz fontos súlyzót a derekad mellett.
Oda mentem felemelni a súlyt, hogy megmutassam neki téved, és végül felkiáltottam a fájdalomtól, majd eldobtam a nehéz fémet, ami hangosan csörömpölve érkeztek a padlóra. Vissza kellett ugrania egy lépést, hogy elkerülje a lábujjai összezúzódását, amikor kiengedtem egy litánia káromkodást, és az üvöltő vállamhoz nyúltam, hogy a másik karommal megtartsam. Káromkodtam újra, amikor azt mondta, hogy „Ugye megmondtam.” nézett és lehajolt, hogy felvegye a súlyzót, úgy, mintha egy toll lenne, amit én nem tudtam felemelni. Átsétált, hogy feltegye az állványra, és visszajött keresztbefont karokkal a mellkasa előtt.
A csókja és a megfutamodása után azt hittem, lesz valamilyen szintű kellemetlenség köztünk, de túlságosan ingerült volt attól, hogy túlhajszoltam magam, így ebben a pillanatban nem úgy tűnt, mintha sok helye lenne bármi másnak is munkálkodni köztünk.
- Hey, sajnálom, oké. Ez az egész „a fele legyek, ami korábban voltam”, ehhez eltart egy kis ideig hozzászokni, és én tényleg soha nem mondtam ezelőtt nemet Ari-nak.
Sóhajtott, és kiszabadította a karjait, hogy a kezeit áttolhassa a haján. Figyeltem, ahogy ez a mozdulat felemelte a pólója szélét a fekete nadrágja felett. Egészen a köldöke aljáig elhintve cikcakkoztak a szeplői. Meg akartam nézni, milyen hosszan mentek lefelé. Tudni akartam annyira égetően, hogy összefutott a nyál a számban, és erősen belemélyesztettem az ujjaimat a tenyerembe, hogy magamnál tartsam a kezeimet.
- Dühös vagyok, hogy fájdalmad van. Megértem, hogy csalódott vagy, szeretnél azonnali eredményeket látni és visszatérni a munkához, de ez nem az a fajta sérülés, aminél ez működik. Nem szeretem látni a fájdalmat bárkinél is, ha ez elkerülhető. - Hagyta lehullani a karjait, és elkapta, ahogy néztem őt, és biztos voltam abban, hogy a szemeim meglehetősen ragadozón csillogtak. Azt akartam, hogy az én fordulóm következzen, hogy lecsapjak rá. - Mivel nem tudsz semmilyen munkát végezni a súlyokkal, ma menjünk egy másik útvonalon. Mit szólnál egy órához forró jógával, majd mélyszöveti masszázshoz?
Felmordultam, és felálltam a lábamra, hogy szemtől szembe álljunk, és szinte összeérjünk. - Mondhatok az egyikre igent, a másikra nemet? - Soha nem volt az életemben olyan nap, amikor jógáztam volna, és mi a fene volt az a forró jóga? Hülyén és kényelmetlenül hangzott. Nem látom a logikus értelmét, hogy szétizzadjam emiatt a seggem.
- Nem. - A hangja egyenes volt, és az arckifejezés az arcán kevés helyet hagyott vitának. - Ha benne akarsz maradni a programban, akkor ne bántsd magad a szabadnapjaidon. Dolgoznunk kell a makacsságodon is. - A szája sarka felgörbült egy mosolyra, amitől élesen beszívtam a levegőt. - És ne gondold, hogy túl edzett vagy a jógához. Nagyobb és rosszabb férfiakkal is elbírtam, mint te, Voss biztosúr.
Megforgattam a vállamat, és összerezzentem, amikor a fájdalom villámcsapásként csapott le az egész hátamon. - Rendben. Essünk túl rajta, hogy tovább léphessünk a masszázs részre. Te csinálod azt a kezelést is? - Kérlek, mondj igent, kérlek, mondj igent. Ez a refrén zakatolt körbe a fejemben, képekkel együtt, ahogy felettem volt olajos kezekkel, ahogy kidörzsöli az összes csomót a sérült vállamból. Annyira működhetne ez vele.
Nem válaszolt a kérdésemre, amikor intett nekem, hogy kövessem őt ki a főhelyiségből, amit a fizioterápiás foglalkozásra használtunk, és átvitt az irodájába, aztán le egy lépcsőn, egy nagy, üres helyiségbe, amit nyilvánvalóan órákra használtak és csoportos tevékenységekre. Becsukta az ajtót, babrált a falon levő irányítóval, amitől a helyiségben azonnal felugrott a hőmérséklet, és hirtelen úgy éreztem, mintha egy meleg, párás mocsáron sétálnék át, és nem egy edzőteremben állnék. Megrántottam a pólóm gallérját, ahogy Lando átsétált, és lehúzta a redőnyöket a hatalmas ablakokon, amik a lenti edzőterembe néztek. Önelégülten rám mosolygott, miközben hatékonyan begubózott minket a gyorsan felmelegedő szobába. Adott pár szőnyeget, ami olyan érzetett keltett, mintha gumiból lenne, és azt mondta, hogy tegyem ki őket a padlóra, néhány méterre egymástól.
- Mivel azt akarom, hogy te valóban adj ennek egy őszinte esélyt, így privátban fogjuk megtartani az órát, csak te és én. Adj nekem tíz percet, megyek és átöltözők edzőruhába.
Egy kicsit összevontam a szemöldökömet, és megrántottan a pólóm anyagát, ami már kezdett a mellkasomhoz tapadni. - El fogok olvadni, ha hosszabb ideig tart.
- Jó. Talán, ha elég kellemetlenül érzed magad, akkor eszedbe fog jutni, hogy ne erőltesd túl magad. Mindjárt visszajövök.
Visszalépett a lépcsőházba, ami elhozott minket a helyiségbe, és mivel ülőhelynek csak egy keskeny pad volt a fal mellett, így lerogytam a padlón lévő szőnyegre, és a mennyezetre bámultam. Ebből a pozícióból felemelkedni a pocsék lábammal, szar ügy lesz. A gondolatra összevontam a szemöldökömet, és csak egy másik perc elteltéig tartott, mielőtt lehámoztam magamról a pólómat.
Melegebb volt a helyiségben, mint a pokolban, és minden eltelt másodperccel azt éreztem, mintha egyre melegebb lenne. Ha nem aggódnék, hogy Lando ettől megfutamodna, és teljesen átlépném a határokat a személyes és a szakszerű között, akkor levenném a könnyű tréningemet, és alsógatyában csináltam volna a rohadt jógát. Sokkal érdekesebb lenne úgy.
A gondolatra magamnak kuncogtam, amikor meghallottam, hogy visszatért a szoba másik végében. Felemeltem a fejemet a padlóról, hogy nézzem, ahogy közeledik, és majdnem lenyeltem a nyelvemet. Nem volt rajta alsógatya, de akár abban is lehetne. Minden, amit viselt egy laza, fekete kosaras nadrág volt és sok meztelen bőr. Szép, fehér, szeplős bőr. Ez tetszett. Tetszett nekem, és meg akartam érinteni őt. Az izmok hosszú és sovány vonalai, amik megfeszültek, amikor felém vette az irányt, és leült az enyém melletti szőnyegen, az hipnotizáló volt. Jó formában voltam, és határozottan jobban, mint a legtöbb fickó, akikkel dolgoztam a haderőben, de ez a fickó tökéletes volt. Úgy nézett ki, mint azok a szobrok, amiket az ókorban márványból kifaragtak, hogy ábrázolják, milyen lehetett a tökéletes férfiforma. Ez enyhén szólva zavaró volt, és elkerülte a figyelmem, hogy épp beszélt hozzám, mert úgy bámultam rá, mint egy szerelemtől túlfűtött tinédzser.
Megköszörültem a torkom, és ülő pozícióba húztam magam. - Nem hallottam egy szót sem, amit mondtál. Ha azt akarod, hogy figyeljek rád, akkor azt mondom, hogy most fel kell venned egy pólót. - Komolyan meghaltam.
Az ő fordulója jött, hogy hagyja a szemeit átbarangolni a felsőtestemen, és nem tévesztettem el, ahogy a szeme kékje átgyulladt szürkébe, ahogy hosszasan engem nézett. Ettől a nézéstől kétszer annyira izzadni kezdtem, mint a szobában örvénylő hőtől.
Halkan motyogott valamit, és felállt. - Oké, csak kövesd, amit csinálok, és próbálj meg koncentrálni a légzésedre. Ne dolgozz a tested ellen, dolgozz vele. Nem hiszem, hogy még egyszer elő tudom adni az egész szöveget.
Felemelkedtem a földről, és majdnem visszadőltem, amikor a vállam tiltakozva felkiáltott. Lando azonnal kinyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, és újra ott volt az a szikra, amikor a tenyereink összeértek, az az intenzív lángolás, ami minden idegvégződésemet vigyázba állította, és könyörgött, hogy a sima bőréhez préselődhessen.
Sziszegő hangon kifújtam a levegőt a fogaim között, és néztem, ahogy egy kicsit megrázta a fejét, mintha ki kellett volna tisztítania.
- Oké, tehát először hajolj előre, és tedd a kezeid egyenesen a padlóra, így. - Figyeltem, ahogy előrehajol tökéletesen egyenes lábakkal, miközben a kezeit egyenesen maga elé tette. Megpróbáltam utánozni a pózt, de alig jártam félúton, mielőtt be kellett hajlítanom a térdeim.
Oldalra fordította a fejét, és fejjel lefelé nézett rám. - A hajlékonyságod használata némi munkába fog kerülni.
Rámordultam, és megpróbáltam felegyenesedni. - Köszönöm, hogy észrevetted.
Kuncogott, és egy olyan pózba mozdult át, ami úgy nézett ki, mintha egy láthatatlan íjból nyilat lőne a főváros irányába. Követtem a folyamatot, és meglepődtem, hogy a vállam ugyan sajgott a húzódástól, de nem üvöltött a fájdalomtól. Ugyancsak meglepődtem, amikor Lando halkan megkérdezte: - Hány húgod van?
Ez volt az első dolog, amit valaha is megkérdezett, aminek nem volt köze a sérülésemhez, vagy a hétköznapi rutinhoz. - Uh, kettő. Ari elsőéves a főiskolán, és Greer most végzett. Tanár akar lenni.
Újra elmozdult egy pózba, ezúttal felemelte a kezeit a feje felett, mintha imádkozna, és lassan lehúzta, miközben egyik lábán egyensúlyozott. Arra a határozásra jutottam, ha egy lábon egyensúlyoznák, akkor nem én lennék az egyetlen, aki összetörne, és pokolian örültem annak, hogy nem dőltem el.
- Van egy kis húgom, aki középiskolás, és totál rémálom a szüleimnek. Az apám nem tudja távol tartani a fiúkat. Az öcsém egy évvel fiatalabb, mint én, és a tengerentúlon él, hogy profi futballt játszón.
- Közel állsz a családodhoz? - Keményebben lélegeztem, mint azt gondoltam volna, és alig láttam át az arcomon lefolyó izzadságon. Ez egy másfajta edzés volt, mint amihez hozzászoktam, de az izmaim határozottan feszültek és húzódtak. Lesüllyedt egy pózba, ami úgy nézett ki, mint egy mozdulatlan fekvőtámasz, lementem követni, de megálltam. - Nem tudom, hogy megtudom-e tartani magam a vállam miatt.
- Be kell hajlítanod a könyökeid, és eloszlatni a súlyodat. Ez mind arról szól, hogy megtaláld a középutat, és hagyd, hogy az egész tested tartsa a súlyt, ne csak a nagy izomcsoportok. - Kinyújtottam a lábaimat magam mögé, és felemelkedtem, de megálltam, mielőtt a padlóra hanyatlottam volna, amikor a kezei megtámasztották a hátamat és átfogta a bicepszemet, hogy a megfelelő pozícióba kerüljek. Úgy éreztem, mintha a lángok végig táncoltak volna a csupasz bőr minden részén, ahol megérintett. - Szuper közel állok a családomhoz. Mindig eléggé támogattak. És te?
Amikor felemelkedtem, és a lábujjaimon egyensúlyoztam, lélegzet visszafojtva vártam, hogy a lábam adja fel, vagy a vállam fog gyorsan összeomlani a terhelés alatt, de behajlítottam a könyökeim, és a kezei tartottak engem, ahol lennem kellett, így tartottam magamat minimális erőfeszítéssel tökéletesen vízszintesen a padlónak. Kifújtam egy hosszú lélegzetet, és azt mondtam neki: - A családom csak a lányokból és az anyukámból áll. Az apám tíz éves koromban meghalt szolgálat közben. Anyám soha nem házasodott újra, vagy nem szerzett senki komolyat, amíg mi gyerekek nem lettünk idősebbek, így mindannyian csak egymásnak voltunk. - Egy kicsit ziháltam, ahogy a karjaim végül remegni kezdtek, ezért hagytam neki, hogy visszaengedjen a földre, és követtem az irányító kezeit, ahogy vissza hajlította a felsőtestemet, úgy, hogy felíveltem, és fejjel lefelé nézek rá, miközben felettem állt.
- Apád ugyanúgy rendőr volt?
- Igen.
- És annak ellenére, hogy elvesztetted, a nyomdokait akartad követni? - Zavarodottság hallatszott a hangjából, amiért ezt a karriert választottam, és nem ő volt az egyetlen. Édesanyám egy hétig sírt, amikor felvettek az akadémiára. Ennek ellenére, mindaz, amit valaha is akartam tenni, az az volt, hogy kövessem apám nyomdokait.
- Zsarunak lenni volt az egyetlen lehetőség számomra. Soha nem fontolgattam valami mást. Részben ez az oka annak, amiért ilyen nyugtalan vagyok, hogy visszatérhessek. Nincs tartalék tervem, Lando. Csak ez van nekem. - Egy kicsit nyersebbnek és kétségbeesettebbnek hangzott, mint amennyire akartam, de ez volt az igazság. Nem tudtam, hogy mit fogok csinálni magammal, ha nem tudok visszamenni járőrözni, és ez félelmetes volt.
- Hmm... - Másik pózba váltott, így egyenes háttal ültem, az egyik lábam nyújtva volt, a másikat pedig behajlítva átvetettem a másikon majd felhúztam oldalvást a mellkasomhoz majdnem, mint egy perec. Összeszűkítettem rá a szemeimet, mert úgy tűnt ő erőfeszítés nélkül csinálta ezt a pózt, és én pedig nehezen lélegeztem és vödör számra izzadtam, és nem csak a szobahőmérséklettől. - Miért csak ez van neked? Elvesztetted az apádat; látnod kellett, mennyire bántotta ez az anyádat és a húgaidat, és fogadok, hogy minden alakalommal aggódnak érted. Miért választottad ezt az egyetlen lehetőségedként?
Ez jó kérdés volt. Egy, nem voltam biztos a válaszomban. - Azt akartam, hogy az apám büszke legyen rám. Segíteni akartam az embereknek. Olyan munkát akartam, ahol senki nem kérdőjelezné meg a hatáskörömet, vagy az én... - vonítottam, miközben túl messzire hajoltam, és a combom tiltakozott. Újra a hátamon végeztem, és felnéztem rá. A szobában lévő hőtől fénylett az izzadságtól, és a szemei elszántan rám koncentráltak.
- A férfiasságod vagy a szexualitásod? Olyan munkát akartál, ami emberekhez kötődött, még akkor is, ha történetesen a férfiakhoz vonzódsz?
Keresztbe raktam a kezeimet, és megpihentettem őket a hasizmomon, ahogy ki-be vettem a levegőt. - Talán ez is a része volt, ahogy idősebb lettem, de amennyire vissza tudok emlékezni, viselni akartam az egyenruhát és hordani a jelvényt. Különbséget akartam tenni. - Becsuktam a szemeim és vissza sodródtam az időben. - Biztos akartam lenni, hogy senki más ne álljon az apja sírjánál, akik az anyjuk kezét fogják, miközben zokog és zokog.
- Lehet, hogy ő is nagyon könnyedén állhat legközelebb a te sírod mellett, Dominic. - A szavak annyira csendesek voltak, hogy majdnem olyan volt, mint egy levegő vétel, ahelyett, hogy beszéd lett volna, és nem tudtam érvelni ez ellen, hogy téved, mert nem tévedett.
- Tudom, de zsaru vagyok. Ez része annak, aki vagyok, és az anyám mindig elfogadott minden egyes részt bennem. Úgy tűnik, hogy mi mindketten szerencsések vagyunk ilyen téren.
Csípőre tette a kezét, és úgy tűnt, hogy a szavaim keringenek a fejében. Pár perc múlva, csak kifeküdtem, és izzadtam, majd végül megszólalt. - Miért nem tartasz öt perc szünetet, aztán gyere le hozzám az emeltre, a wellness részlegre. Kihúzzuk a masszázst a listáról, és megnézzük, hogy ki tudjuk-e dolgozni a válladat, hogy szerdán visszajöhessünk a pályára.
Fel küzdöttem magam ülő pozícióba, és felhúztam az egyik szemöldökömet. - Nem válaszoltál a kérdésemre. Te kezeled a masszázst?
A szemei forrón lángoltak, és a szája sarka megrándult, mintha mosolyogni akarna, de harcolt a késztetéssel. - Nem kellene, van technikusunk, de én fogom. - A tekintet az arcán teljesen ragadózóvá vált. - Van egy olyan érzésem, hogy amikor végzünk az önuralmam, olyan nagyon fog fájni, mint ahogy a te vállad.
Felnyögtem, miközben néztem, ahogy elsétál. Ahogy jött és ment a kosaras nadrág csodákat tett mindenével. - Fájdalom nélkül nincs nyereség, Mr. Flancos-Gatya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése