4. fejezet
Royal
Az adrenalin szintem összeomlott. Részben az alváshiánytól, és a túlzott edzéstől az edzőteremben, de leginkább attól, hogy élve elégtem belülről kifelé, Asa által. Tudtam, amint elég közel enged magához, hogy megérintsem, nem leszek képes leállni. Csak volt valami körülötte, amikor vele voltam, valamilyen vonzerő, ami húzott engem hozzá, ami ellen túl nehéz volt küzdeni.
Nem voltam éppen szégyenlős, de nem is voltam olyan típus sem, aki csak úgy becsúsztatja a kezét egy fickó nadrágjába, hogy ezzel elérje a céltábla közepét. Asa minden határom ellen hajtott, elfelejttetve velem, hogy a tetteimnek következményei voltak, és én szerettem minden egyes dolgot ezzel kapcsolatban. Szerettem, amikor elég közel voltam hozzá, hogy belélegezzem őt, ő volt minden, amit érezhettem, és szerettem, hogy a csillogó borostyán színű szemei úgy tűnt, hogy láttak mindent, amit olyan keményen próbáltam elrejteni. Elég forróak voltak ahhoz, hogy megolvasszák a legkeményebb fémet és pillanatnyilag távol voltam attól, hogy acélból és vasból kovácsolódjak össze. Úgy éreztem magam, mintha papírból és pehelyből készültem volna.
Minden szándékom az volt, hogy csak kiteszem a kórháznál, és hazamenjek megpróbálva tettetni, hogy alszok. A kórházba vezető út teljes csendben telt el, és láttam, ahogy az izmok a finoman kidolgozott állkapcsán megfeszültek és ellazultak, ahogy egyre közelebb kerültünk. Nem voltam benne biztos, hogy ennek hozzám volt köze vagy a közelgő új gyarapodáshoz, de egyértelmű volt, hogy elveszett a saját fejében, és engem nem engedett be. Bármin is tűnődött el, nem tette őt túl boldoggá. Ezt még az autó sötétjében is meg tudtam mondani, ahogy a szemei a szokásos ragyogó aranyszínről egy sokkal sötétebb és súlyosabb barnára váltottak.
Megálltam a masszív orvosi épület előtt, és vártam, hogy kimásszon. Nem akartam semmit sem mondani neki, azt gondoltam, hogy elég bajba kevertem magam már ezen az egy estén, de oldalra döntötte a fejét és egy kicsit elfordult az ülésben, hogy kérdőn rám nézzen.
- Nem jössz be?
A kezeimet akaratlanul a kormány köré csavartam, és zavartan pislogtam rá.
- Miért tenném?
Szoros kapcsolatban voltam Saint-tel, és tényleg kedveltem Nash-t, aki valószínűleg a legkedvesebb fickó volt örökkre, de alig tudtam valamit Shaw-ről és Rome feleségéről, Cora-ról, aki meglehetősen félelmetes benyomást keltett. Nagyon jól elvoltam Salem-mel, az ő ne-süketelj hozzáállása döbbenetes volt, és tetszett, hogy mindig kimondta azt, amit gondolt. Plusz, amikor a húgát elrabolták, én voltam az első ember, akihez fordult és ez tartós köteléket teremtett kettőnk között. De elég biztos voltam benne, hogy Ayden nem fog időben megjeleni, és tényleg nem akartam itt lenni, ha mégis megtenné. Igen, elnézést kért azért, amiért vesztésre állt a faszságaival, és hogy jéghideg ribancként viselkedett velem, amikor rájött arra, hogy én voltam, aki letartóztatta Asa-t, és hittem, hogy ezt gondolta, de nem terveztem vele lógni és a boldog helyzetet kellemetlenné tenni. Nem láttam Ayden-t azóta a nap óta, amikor letette az óvadékot Asa-ért a börtönben és én nem sietettem az újra találkozást. Különösen, hogy nem sikerült távolt tartani magam attól, amit éreztem a zűrös testvére letartoztatása miatt.
Ösztönösen tudtam, hogy nem értene egyet.
- Miért ne tennéd? - A vonatott beszéde annyira sima, olyan bársonyosan lágy volt, ahogy körbe ölelt engem. Csak azt akartam, hogy a sötétben örökre így suttogjon a fülembe dolgokat.
- Saint-tel barátok vagyunk, és imádom Nash-t, de ez most nagydolog, valami, amit a családoddal osztasz meg. Én nem vagyok része ennek.
Csak bámult rám, és felmordult. - Menj, parkolj le. Együtt fogunk felmenni.
Megráztam a fejemet. - Nem, nem fogunk.
Néztem, ahogy a tűz újra felgyúlt a szemeiben és visszavált a részegítő whisky színéhez. - Jól van. - Visszahelyezkedett az ülésbe, keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt, és rám emelte homok szőke szemöldökét. - Ha nem jössz fel, akkor én sem fogok. Kidobhatsz engem a Bárnál.
Egy kicsit elakadt tőle a lélegzetem, és résnyire összeszűkítettem rá a szemeimet. - Rome megkért, hogy gyere el. Be kellene menned, most rögtön, nem pedig velem vitatkoznod. Ott akarsz lenni.
A szája oldala felgörbült, és megláttam, hogy mennyire könnyű is volt neki elbűvölni az embereket, hogy elveszítsék a józan eszüket. Jóképű volt reggeltől estig, de az az ördögi vigyor, ami csábított, és ettől valami túlvilágivá tette. Egyetlen ember sem nézett ki ilyen jól egy egész napos munka után, és egy tapogatózó és cirógató beteljesületlen menet után. Nyilvánvaló volt, hogy Asa Cross-on keresztül vezetett minden út a dekadens bűnhöz, és ember, oh, ember, le akartam rajta száguldani. Soha nem fogom megérteni, miért ragaszkodott ahhoz, hogy ilyen sok útlezárást tegyen az utamba.
- Saint felhívott, így nyilvánvalóan valaki szeretné, hogy itt legyél. Szégyenlős és sok a felfordulás, amit kézben kell tartani, amikor ez a csapat izgatott lesz valami miatt. Valaha megálltál és elgondolkoztál azon, hogy talán szüksége van rád, mint a lökhárítója?
Összerezzentem, mert tudtam ezt. Saint imádta Nash barátait, mélyen belemerült a világukba és határozottan elfogadta, hogy része legyen ennek a rozoga családnak, de neki könnyű volt elveszni az erős, domináns személyiségek tengerében, és szerette volna, ha a közelében vagyok, hogy én legyek a kikötője a viharban. Csak ahelyett, hogy ott akarnék lenni a barátom mellett, el akartam futni, mert nem tudtam, hogy ki bírok-e több ítélkezést, ami az utamba kerül. Csak a munkámat végeztem. Nem akartam az lenni, aki Asa-ra rakta a bilincset és elvinni, de meg kellett tenni, és sajnos nekem kellett. Nagyon tisztelem ezeket a nőket; látni a csalódást a szemükben, amikor rám néztek, nagyon jó dolog volt arra, hogy átlökjön a szikla szélén, amit ebben a pillanatban is bizonytalanul fogtam.
Sóhajtottam, mert láttam, hogy Asa komolyan fenyegetőzik. Gondolatban mindenféle rossz névvel illettem, ami eszembe jutott. Bekormányoztam a 4Runner-t a parkolóba és leállítottam a motort.
- Egy manipulatív bunkó vagy, ugye tudod ezt?
Végül kinyitotta az ajtót, és kimászott. A téli levegő fuvallata majdnem kiütött, és későn jutott eszembe, hogy az edzőruhámban voltam.
Megkerülte a kocsi elejét és megállt, amikor elérte az ajtómat. Szó nélkül kinyitotta, megfogta a kezével a karomat és gyakorlatilag kivonszolt a kocsiból. A fejét rázta, amikor meglátta, hogy reszketek, és levette a nagy, nehéz kabátját és a vállaim köré tette. Olyan illata volt, mint neki, és bele akartam bújni és az arcomat beledörgölni a bőrrel bevont szövetbe, de túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy bámuljam, amikor azt mondta nekem, - Most el lettél kapva, Vörös.
Mindössze egy hosszujjú termál felsőben volt, ezért megpróbáltam visszaadni a kabátját, de csak felmordult és a derekamra tette a kezét és a bejárati ajtóhoz vezetett. Kifújtam a levegőt, ami pára felhőt képzett előttünk, és csendesen azt mondtam neki, - A húgod utál engem. El fogja veszíteni az eszét, amikor megjelenik és meglát engem itt mindenkivel.
Kuncogott és ez a hang borzongva végigszáguldott a bőrömön.
- Ayden védelmezi… a barátait, az emberét, engem. Néha kikapcsol, mielőtt végig gondolná a dolgokat. Nem utál téged. Azt utálja, hogy ilyenfajta életet éltem. Valójában az egyetlen ember, akit valaha igazából gyűlölt, az én vagyok. Nem ez volt az első alkalom, hogy ki kellett engem hoznia a börtönből, és csak az Úr tudja, hogy ez volt-e az utolsó. Tudja, hogy te csak a munkádat végezted, Royal. Csak meg akar menteni engem. Mindig meg akart menteni engem.
Kemény pillantást vetettem rá a szemem sarkából. - Miért nem mondtál semmit sem azon a napon? Azok a srácok ugrottak rád, bántalmaztak, és csak hagytad kifogás nélkül, hogy bevigyünk. Miért? - Ezen tűnődtem, mióta Dom-ot és engem a Bárhoz küldtek, hogy felvegyük őt.
A kórház forgalmas volt. Eleget voltam itt ahhoz, hogy tudjam az utat a szülészet és az átadó felé anélkül, hogy eligazítást kértem volna. Asa követett anélkül, hogy válaszolt volna a kérdésemre. Azt hittem, csak figyelmen kívül fog hagyni, amíg be nem értünk a liftbe és az ajtók becsukódtak. Szembe fordult velem, és ez az a vigyor, amit rám villantott, amitől az arca valami olyanná változott, amiről örökké csak álmodoztam.
- Mi értelme? Mindig is rossz fickó leszek, még akkor is, amikor nem vagyok az.
A homlokomat ráncoltam. - Megvédhetted volna magad. Ártatlan voltál. Azok a kölykök felültettek téged.
Videó felvétel bizonyította ezt a tényt, ami végül arra vezetett, hogy tisztázták az összes ellene benyújtott vádat.
Egy kicsit megugrottam, amikor kinyúlt és nagyon óvatosan végig futtatta a mutatóujjának a hegyét a két szemöldököm közötti barázdált vonalon, miközben összeráncoltam.
- Soha többé nem védem magam. Sem a húgom előtt. Sem a rendőrség előtt. Senki előtt sem. Az emberek azt hisznek, amit akarnak, és sajnos a legtöbb dolog, amit hisznek, azok igazak lesznek rám. Bűnös vagyok, sok rossz szarságban, Royal. A legtöbbért el sem kaptak. A karma utat talál, hogy felzárkózzon hozzád, különösen, amikor már túl sok alkalommal nevettél az arcába.
Összezavarodtam a válaszától és valahogy elkábultam a törődéstől, ami ebben az egyszerű érintésben volt.
- Azt akarod mondani, hogy hajlandó lennél börtönbe menni valamiért, amit nem tettél meg, csak azért, mert vezekelni akarsz az összes többi rossz dologért, amit a múltban elkövettél? Ez őrültség, Asa.
Csak vállát vont, az ajtók kinyíltak, és besétáltunk a váróterembe, ami tele volt aggódó és izgatott családtagokkal és barátokkal. Tudtam, hogy egy tele tömött hordónyi szégyent és bűntudatot hordoz magával a múltban elkövetett bűnei miatt. Amit csak ebben a pillanatban értettem meg az az, hajlandó volt hagyni, hogy ez a hordó összezúzza őt, mint hogy letegye és rendezze a tartalmát.
Saint ott állt egy asztalnál és a mögötte lévő nővel beszélgetett. Rome oda-vissza járkált egy idősebb házaspár előtt, akik feltételeztem, hogy az ő és Rule szülei lehettek, mivel Shaw-nak szinte semmilyen kapcsolata nem volt a családjával; Salem labdává gömbölyödött össze az egyik széken, feje Rowdy vállán volt; Nash a falnak támaszkodott, baseball sapkáját mélyen a szemébe húzta; de Cora-t sehol sem lehetett látni.
Egy kicsit megtorpantam, amikor minden tekintet felénk fordult, ahogy közeledtünk. Először azt hittem, mindannyian azon csodálkoznak, miért vagyok itt, de gyorsan rájöttem, hogy azon csodálkoznak, hogy Asa és én miért egyszerre jelentünk meg, pontosan ugyanabban az időben, és minden bizonnyal kíváncsiak voltak arra, miért voltam még mindig bebugyolálva a kabátjába. Kivontam belőle a vállaimat annak ellenére, hogy úgy éreztem, átadom a biztonsági takarómat, majd megköszörültem a torkomat.
- Hey.
Asa visszhangozta az üdvözlést és kezet rázott Rome-al, amikor az óriási, nyugdíjazott katona odasétált hozzá. Nyikkantam egy kicsit, amikor a nagy ember felkapott egy szoros ölelésbe, amivel nem tudtam mit kezdeni, de viszonoztam. Amikor visszatett a lábaimra, meglepetten bámultam fel rá. Lemosolygott rám és nem tehettem róla, de visszamosolyogtam.
- Azon voltam, hogy mondom Cora-nak, kérjen meg téged, hogy keresd meg őt, ha nem jelenik meg. Azt is mondtam volna, hogy használj erőszakot, ha szükséges.
Asa zajt hallatott, és felemelte az egyik szemöldökét a főnökére. - Hol van Cora? Ez nem tűnik valami olyannak, amit kihagyna.
Tovább vándoroltunk a váróterembe, és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor Saint odaért mellém. Karját az enyémbe fonta és mindentudó pillantást vetett rám. Csak megráztam a fejem és azt mondtam neki, - Később. Beszélhetünk róla később.
Csak mosolygott rám és megtámaszkodott Nash mellett, aki biccentett nekem üdvözlésképpen.
Rome végig futtatta a kezét a fején és hatalmas mellkasa kibővült, ahogy frusztráltan kifújta a levegőt.
- A mosdóban van. - Valami átsuhant a jóképű arcán. - Jelenleg nem érzi jól magát.
Rome és Cora nemrég jegyezték el egymást, és volt egy kislányuk, aki még csak most kezdett el járni, és folyamatosan lábujjhegyen tartotta őket. Tele volt az anyja tüzes személyiségével és az apja makacsságát örökölte, ami annyit jelentett, hogy a kis RJ fenntartása egész napos munkaidő volt. Ők egy sziklaszilárd család voltak és ez reményt keltett a saját jövőmben. Hinni akartam valami olyasmiben, mint amiben Rome és Cora volt, egy bizonyos ponton hűtlenség, féltékenység és dráma nélkül létezzen ez a kapcsolat az életemben. Valójában, ezeknek az emberekben olyan kapcsolataik voltak, amiket irigyeltem és csodáltam. Mindannyian eltökélték, hogy meg dolgoznak érte. Nem számít, mi az ára. Együtt akartak lenni, és mindent megtettek, amit kell, hogy ez megtörténjen. Tényleg szerettem volna valakit, aki ezt érzi velem kapcsolatban.
Nash a pereménél fogva feltolta a sapkáját és a télizöldszínű szemei féktelen szórakozottsággal ragyogtak rám.
- Volt bármilyen különösebb oka annak, hogy Asa-val egy időben jelentél meg? - Elég biztos voltam, hogy Saint elmondta neki a jelenlegi rajongásomat, de nem volt hangulatom megosztani ezt, vagy élcelődni, így csak vállat vontam.
- Jó időzítés, azt hiszem. - Nash volt Rule legjobb barátja, így behúzni egyet a gyomrába, hogy eltüntessem azt a beképzelt vigyort az arcáról, nem lett volna helyes viselkedés tekintettel a helyzetre.
Elengedtem Saint karját, és találtam egy helyet, ami a másik oldalon volt. Feldobtam a lábam a szemközt lévő székre, és elhelyezkedtem a várakozáshoz. Sok idő mire meglesz a baba és nem mintha egyébként tudtam volna aludni.
Elsodródtam a saját gondolataimban. Asa meglepő kijelentésére gondoltam, hogy hajlandó volt börtönbe menni, hogy fizessen a múltbéli bűntetteiért. És arra, hogy milyen íze volt, arra milyen forró és kemény volt a kezemben. Arra az elképzelésre gondoltam milyen lesz Dom nélkül visszatérni a munkába és szinte lehetetlen volt, hogy ne ezek járjanak körbe a fejemben. Nem tudtam kikapcsolni az agyam valójában ez minden, amit akartam, amikor nem tudtam aludni és az edzés sem volt elég, hogy ne kerüljek szemtől szembe a déli csapossal, akit nem tudtam kiverni a fejemből. Az őrlődésem megszállottságba fordult.
Megrázkódtam egy kicsit, amikor egy apró test került a mellettem lévő székre. Cora rá nézett a kiterült testhelyzetemre és egy vigyor kíséretében ő is feldobta maga elé a sokkal rövidebb lábát. - Nincs elég közel. - Még mindig volt egy lábfejnyi a katonai bakancsának az orra és a szemben lévő szék között.
Oldalra fordítottam a fejemet, így rá tudtam nézni, miközben mellém telepedett. Cora volt ennek a csapatnak a nem hivatalos védőangyala. Egy apró kis női erőmű volt, és amikor épp nem rettegtem tőle, tényleg kedveltem és tiszteltem őt. Ma este egy kicsit sápadtnak tűnt és nyilvánvaló táskák voltak a kétszínű szemei alatt.
- Hogy megy? - Gondoltam, hogy ha valaki tudja, az ő lehet.
- Jól. Rule igazából az egészet sokkal jobban kezeli, mint ahogy Rome tette. Rome-nál az ápolónők és a szülész-nőgyógyász féltek a közelembe jönni. Rule könnyedén veszi az egészet. Amíg Shaw nyugodt, úgy tűnik ő is, de az igazi összehúzódások még nem kezdődtek el. Lehet, hogy küldenünk kell majd utánpótlást, ha úgy kiborul, mint a bátyja.
Nevettem. Nem volt kétségem, hogy Rome extra ijesztő, amikor ingerült és kiborul. Úgy nézett ki, mint aki háborút tudna nyerni egymaga, fegyver nélkül, pontosan, ahogy oldalt kimagaslott Asa-val beszélgetve.
- Nos, az jó. Jó dolog, hogy mindannyian itt vagytok, hogy támogassátok őket. Ayden felhívta Asa-t. Már úton van.
Cora hátra döntötte a fejét a székre, a kezét a hasára tette, és összeszorította a szemét. Egy kicsit zöldnek tűnt, azonnal felültem. Meg akartam kérdezni tőle, hogy minden rendben volt-e, amikor mély levegőt vett, majd felém fordította a fejét, hogy rám nézzen, úgy tűnt, az, amitől rosszul lett elmúlt.
- Teljesen feldúlt lesz, ha a baba azelőtt érkezik, mielőtt ideérne. Austin-ba költözni Jet-tel a legjobb választás volt, de ez nekik is nehéz, mint mindannyiunknak itt.
- Azt mondta Asa-nak, hogy itt kell lennie arra az esetre, ha netalántán nem érne ide.
Cora bólintott és rám mosolygott. - Ettől függetlenül is itt kell lennie, ahogy neked is.
Ahogy mindig nézett, mint aki mindent lát, az embernek libabőrős lett tőle a háta. - Itt vagyok. - Mondtam fukar módon.
- Igen. De először elgondolkoztál ezzel kapcsolatban. Te ide tartozol, Royal. Semmi kétség.
De megtettem - kétséges, az volt. Csak nem tudtam, hogyan illek ide. - A dolgok bizonytalanok lettek és kicsit feszültek, miután bevittem Asa-t. Nem igazán voltam biztos abban, hogyan kezeljem, és a barátkozás soha nem ment könnyen nekem.
A legtöbb lány nem kedvel engem, vagy nem bízik bennem, és a fiúk csak úgy tesznek, mintha a barátaim akarnának lenni, abban a reményben, hogy rávehetnek többre. Eltekintve a szoros kapcsolattól az anyámmal, a kapcsolattól Dom-mal, és a lánytestvéreivel és most Saint-el, elég magányos életet éltem.
- A szar dolgok megtörténnek. Ami Asa-val történt az nem a te hibád volt, és ezt mindannyian tudjuk. - Éles pillantást küldött felém, barna szeme kemény, és a kék szeme szigorú volt. - Ugye tudod?
El akartam neki mondani, hogy úgy érzem minden az én hibám volt. Olyan érzés, mintha minden, amit teszek, hiba lenne hiba hátán. Erre viszont nem volt lehetőségem, mert pánik keresztezte csinos arcát és egy szívdobbanásnyi idő alatt fel is pattant a székből és átiramodott a várótermen, ahol a mosdó volt. Rome mély hangja káromkodás litániájától morajlott, amiért az anyja megszidta, amit ő nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyott, miközben követte az apró menyasszonyát a női mosdóba. Figyelmen kívül hagyta azt a nővért is, aki rá kiáltott, amitől az összes srác körös-körül nevetni kezdett.
Cora szavait latolgattam a hibákról, amikor a most megüresedett helyét egy sokkal nagyobb, férfiasabb test töltötte ki. Valahányszor karnyújtásnyira voltam tőle, úgy tűnt, minden érzékem túlterhelődött. Az egyik hosszú karját a székem háttámlájára tette és rám nézett a szeme sarkából.
- Jól vagy? - Hangja a szokásosnál lágyabb volt és túl közel volt a fülemhez. Nyeltem egy kicsit és bólintottam.
Ez volt az a tény, hogy megkérdezte, amitől úgy hittem, tényleg törődött azzal, jól voltam-e vagy sem, ami háttérbe szorította az összes piros zászlót, amit szeretett az arcomba lengetni, figyelmeztetve, hogy távol tartson magától.
- Igen. Örülök, hogy veled jöttem. Jó látni ezt.
- Látni mit?
Kezemmel bizonytalanul körbeintettem a helyiségben jelezve, ahol Salem és Rowdy összebújtak, ahol Nash Saint-et a karjaiba vonta, ahol Rome eltűnt Cora után, és még ott ahol az idősebb Archer-ek ültek.
- Boldogság. Összetartozás. Egység. Csak én és anya voltunk, amíg felnőttem, és ő folyton fickóról fickóra ugrált valami olyat keresve, amit nem tudott megtalálni. Nagyon jó látni olyan párokat, akik valóban együtt akarnak lenni. A stabilitás nekem idegen fogalom.
Feldobta a hosszúlábait ugyanúgy, mint én, és hasonló helyzetet vett fel. Kicsit megborzongtam, amikor az oldala az enyémhez nyomódott. Rám vigyorgott, amikor észrevette a reakciómat.
- Minden stabilitást megkapsz, amit akarsz, ha abbahagyod a baj keresést.
Valószínűleg igaza volt, habár a baj jelenleg sokkal szórakoztatóbban hangzott, és amit akartam, és amire szükségem volt, az egyáltalán nem ugyanaz.
Nem válaszoltam; ehelyett igazán keményen próbáltam nem mozogni, amikor éreztem, hogy az ujjai hegyével játszadozni kezdett a hosszú lófarkam végével, ami a szék háttámlájára lógott. Nem hiszem, hogy tudatában volt, hogy ezt csinálja. Vagyis, amíg rá nem pillantottam és észre nem vettem az arany izzást ragyogni a szemeiben. Nem olyan fickó volt, aki valaha is megtett volna bármit anélkül, hogy nagyon is tudatában lett volna annak, milyen hatással volt a körülötte lévő emberekre. Ő nem csak a baj volt, erős volt és veszélyesebb, mint a legtöbb olyan dolog, amit az utcán mindennap láttam.
Egy bizonyos ponton, a monoton várakozás a végtelen óráknak tűnő éjszakában, a hangok csendes zümmögése, a gumicipők nyikordulása a linóleum padlón, minden azon dolgozott, hogy elaltasson. Egy percre arra gondoltam, milyen furcsa fordulatot vett az éjszakám. Hogy amikor határozottan rosszul éreztem magam, ott volt ez a figyelemre méltó alapzat csodálatos emberekből, hogy elkapjanak engem. Nem voltam hozzászokva bármiféle biztonsági hálóhoz Dom-on kívül, és el kellett ismernem, hogy ez nagyon jó volt, ez az enyhe leszállás, egy brutális összeomlás helyett az életemben.
De persze, mint minden az utóbbi időben, a világomban, egy kis szunyókálás sem tudott olyan könnyen menni és megfiatalítani. Amint a sötétség leereszkedett, ott volt. Az a nap, ami mindent örökre megváltoztatott.
Hallottam a lövéseket. Hallottam a zsarukat kiabálni, akik előttünk értek a helyszínre. Hallottam a környékbeli embereket beszélgetni a rozoga épület mellett, amit szörnyű meth laborrá alakítottak át. Hallottam a szirénákat. Hallottam a rádiómat rikoltani, hogy több tiszt megsebesült. Rossz helyzet volt mindenfelé, de Dom-ot és engem erre képeztek ki. Ez volt a munkánk, hogy rossz helyzetekbe menjünk és jobbá tegyük őket.
Hallottam, hogy Dom azt mondja nekem, be kellene mennünk a sikátorba és vakon egyetértettem. Hallottam, ahogy a csizmája kopog a fémen, amikor talált egy tűzlépcsőt és elkezdett felmászni rá. Mondtam neki, hogy mögötte vagyok, mert mindig fedeztük egymás hátát. Dom rám kiáltót, hogy maradjak ott, biztosítsam a csapatot. Fogalmunk sem volt, hány lövöldöző volt, hogy az épület tiszta volt-e vagy sem, de viszont erre voltunk kiképezve, ez volt a mi munkánk.
Kihúztam a fegyveremet. Figyeltem, erősen bámultam a Dom feje feletti helyre, ügyelve arra, hogy senki se tudjon rajta ütni. Több lövés elsült, fogalmam sem volt, hogy ezek a mieinké vagy az ellenségé voltak-e, és nem érdekelt, amíg a partnerem rendben volt. Hallottam, hogy Dom zajt csinált, amikor a tűzlépcső tetejére ért. Esküdni mertem volna, hogy azon az éjszakán hallottam minden egyes hópelyhet, ahogy a koszos földre a csizmám köré hullott.
Hallottam, hogy Dom leszólt, minden tiszta, láttam, hogy átmászott egy betört ablakon, és ezután hallottam… nem volt más, mint egy suttogás. Egy halk hang, vagy valami szemét darab gurult végig az aszfalton. Egy pillanatra elfordítottam a tekintetemet Dom-ról, csak egy fél szívdobbanásnyira, még csak nem is egy teljes pislogásnyira, és akkor elszabadult a pokol.
Egy kölyök, egy fiú, aki még alig lépett ki a kamaszkorból, átugrott a tető szélén, tüzet nyitott a magasabb pozíciójából és eltalálta Dom-ot. Két lövést kapott a mellényébe, egy a karjába hasított. Az erő és a meglepetés hátra küldte botladozva, amíg bele nem ütközött a tűzlépcső derék magasságú korlátjába és elkezdett átesni rajta. Egy utolsó golyó a jobb oldalán találta el, de az esés volt az, ami a legnagyobb kárt okozta.
Aztán minden, amit hallottam az a kiáltások, a sajátomat és Dom-ét, miközben leesett. Vissza tüzeltem, eltaláltam a kölyök halálos közepét a mellkasán. Nem számított. Azt hittem, Dom meghalt, és nem tudtam abbahagyni a sikoltozást.
Egy rándulással felébredtem. Enyhe fényes izzadság borított és észrevehetően reszkettem. Szerencsére ezúttal nem csináltam semmilyen zajt és úgy tűnt senki nem vette észre a zilált állapotomat, leginkább azért, mert Ayden és Jet megérkezett, és mindenki köréjük gyűlt, hogy üdvözöljék őket. Figyeltem, ahogy Asa egy szeretetteljes ölelésbe húzta a feltűnően gyönyörű kishúgát.
És utána olyan volt, mintha Shaw és Rule kisfia csak erre a megfelelő percre várt volna, a nagy belépőre, hogy a világra jöjjön. Úgy tűnt, pontosan tudta, hogy mikor volt ott az egész családja, hogy találkozzanak vele, mert amíg nem volt teljes a csapat, addig várt Reyer Remington Archer a bemutatkozással.
Meg kell, hogy mondjam, ez volt a legjobb dolog, ami valaha is várt rám egy borzalmas lidérces látomással teli éjszaka végén, és örökké hálás leszek, hogy részese lehettem ennek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése